Revis túl drága nekünk!

0227_1

Több NFL csapat érdeklődik Darrelle Revis iránt, hangzott a hír a hét folyamán. Bizony így van! A Lovie Smith, Jason Licht, Leslie Frazier hármas fejét összedugva arra a következtésre jutott, a liga legjobban fizetett cornerback-je túl drága.

Revis is a Mark Dominik féle játékospolitika terméke. Érkezése és a csapatnál eltöltött ideje egy érzelmi hullámvasút a szurkolók számára. Először örültünk, hogy jön. Majd bánkódtunk mennyibe kerül és milyen draft pick-eket kell adni érte. Aztán örültünk, mert egy többé-kevésbé korrekt – garantált összegek nélküli- szerződést sikerült vele aláíratni. Aztán megint vakartuk a fejünket, mert rájöttünk, sérülése után Revis nem tudja korábbi formáját hozni. Így a neki járó 16 millió, már egészen más töltetet szabadít fel az emberben.

Ez a töltet úgy látszik edzői stábunkból is negatív érzelmeket váltott ki. A Smith által privilégizált cover védekezési formák, bizony nem igazán vannak összhangban Revis egy az egyező játékstílusával. Viszont azt a csapat egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy 16 milliót költsön egy olyan játékosra, akinek a képességeit nem tudja kamatoztatni.

Ráadásul Smith és Frazier egyértelműen a pass rush és a linebacker sor megerősítését tartja elsődleges feladatnak. Ennek tudatában, ismerve Revis sérüléséből visszatérve mutatott formáját is, sok az a 16 millió. Ezt az összeget felszabadítva a fizetési sapka alatt bizony több neves szabadügynök érkezhetne csapatunkhoz. Többek között azokból a játékosokból, akiket előző cikkünkben említettünk nektek.

Smith körbetekintett és úgy látja túl sok a lyuk. A védelmi prioritásokon kívül erősítésre szorul jónéhány pozíció támadó oldalon is, hogy ütöképes csapat álljon majd ki a szeptemberi szezonkezdetre. Támadófal, szélső elkapók, tight end esetleg irányító. De egyenlőre nincs annyi felszabadított összeg, amivel ez megvalósítható. Szóval a stábnak szüksége van arra a 16 millióra.

Smith körbejáró pillantása úgy néz ki nem kerülte el Davin Joseph, Donald Penn és Michael Koenan fizetését sem. Valószínűleg közben felidézte magában Mark Dominik édeasanyját, majd felállt asztalától és ekkor már mindenki sejthette, megindul a nagytakarítás. Utóbbi három játékos esetében első körben minden bizonnyal ez egy szerződés és fizetésmódosítási tárgyalás lesz. Ha nem vezet eredményre, akkor fel is út, le is út!

De térjünk vissza Revisre! A tavalyi Revis trade kapcsán a Jets birtokolhatja az idei drafton a Bucs harmadik körös választását. Vagy mégsem? Mégsem! Ugyanis pontosan úgy szól a megállapodás, ha március 13-án Darrelle Revis nem keretünk tagja, bizony akkor a harmadik kör negyedikre változik. Mindenki állítja, az idei draft az elmúlt évek legerősebb játékosfelhozatalával kecsegtet. Nem mindegy tehát egy harmadik körös választási lehetőség. Ezért aztán az ügyletet addig kell lebonyolítani.

De mit kaphatunk Revisért? Bizony kb. úgy néz ki, hogy a játékos jelenlegi fizetés/érték arányát figyelembe véve, egy plusz harmadik kört a drafton. De úgy látszik Smithnek még ez így is megéri. Plusz egy draftolható játékos, aki a jövő sztárja lehet. Neki most ez a fontos. Betömni minden lyukat. Revist pedig még ha fájó is kimondani, sokkal kevesebbért pótolhatná egy Tillman, de a piac is tele van jó játékosokkal. Gondoljunk csak Brent Grimes-ra, Alterraun Verner-re, Vontae Davis-re vagy Dominik Rodgers-Cromartie-ra. Abból a 16 millióból bizony akár 4-5 elit játékos férne majd el csapatunkban. És, hogy a 4 több, mint az 1, azt még az is tudja, akit a tanár bácsi szellős matematikai ismeretei miatt a szertári körzővel kergetett az osztályteremben.

Revis túl drága nekünk!” bejegyzéshez 3ozzászólás

  1. Szerintem,minden edzö elküldené, a tavaji játéka alapján.Legtöbb esetbe 2-3 lépésel levolt maradva .Szerintem a védelem leggyengéb tagja volt.Nem véletlen az sem, hogy a végén már azt monta ,hogy még mindig sérült egy kicsit.Nagyon sokat adtunk érte és nem cask anyagilag.16 miko egy teljes támado sor kerül anyiba.

  2. sajnos én is belátom, hogy túl sok neki a 16m. DRC-nek és Tillmennek tudnék igazán örülni ha Revisnek mennie kell, és valószínüleg fog is, alapozom ezt arra, hogy ilyen “öreg róka” vezetőedző valószínüleg nem fog változtatni azon a védelmi sémán, amelyben már egyszer egy elég sikeres védelmet összehozott.

  3. Fájó de Revis valóban drága ennyiért ahhoz, hogy folyamatosan cover 2, meg tampa 2 felállásban ne találja a helyét. És néha hívjunk egy emberfogást csak azért, hogy ne a kukába landoljon 16 millió. 😦 Klasszis játékos. Sajnálom, hogy nem láthattuk őt ereje teljében, egy rászabott sémában a Kalóz lobogó alatt. De szerintem is el fogják adni még március 13 előtt. 😦

Hozzászólás