Michael Bennett aláírt a Seahawks csapatával!

Így múlik el egy világ dicsősége! A szezon végén nem győztük olvasni a nyilatkozatokat, hogy a csapat legfontosabb feladatának defensive endünk Michael Bennett újraszerződtetését tartja a holtszezonra.

Aztán jöttek a hírek, Bennettel nem sikerült megegyezni, Bennett túl sokat kér. Ehhez képest most aláírt a Seahawk-hoz egy egy éves 5 millió dolláros szerződést! 5 millió dollár! Ennyit képtelenek voltunk megadni a liga egyik legjobb szélső falemberének. Úgy gondolom ez egyáltalán nem lett volna nagy összeg Michael Bennettért, miközben a Jeremy Trueblood féle játékosok ennél egy kicsivel több összeget is kaptak a semmiért. Most már Trueblood sincsen (szerencsére) a tegnapi napon aláírt a Redskins csapatához.

Bennett azonban más tészta. Ez egy nagyon fájó veszteség, elvesztettük a tavalyi szezonban legtöbb sacket szerző játékosunkat, egy olyan játékost, akire igazán számíthattunk pass rush tekintetében is.

Kezd egyre kiábrándítóbb lenni a Bucs fanoknak ez a free agency időszak. Eddig van egy Goldson-unk, és senki ne értse félre, nagyon örülünk neki, tényleg egy remek játékosról van szó, de nem igazán ez volt a hiányposztunk, és miért engedtük el Bennettet, amikor egy ekkora összeget kért? Miért Kansas-be ment Sean Smith potom ötmillióért? Baromi nagy szükségünk lenne egy épkézláb cornerback-re, erre már mindenki leigazolt valahova, ráadásul elég baráti áron lehetett volna megszerezni ezeket a cornereket. Főleg egy 30 milliós összeggel rendelkező csapatnak a költségvetési sapkában! Ehhez képest mi maradt nekünk? A teperés a Jets-nél Darrelle Revis-ért, akik brutálisan mindenféle első körös pickeket próbálnak belőlünk kisajtolni, mindeközben a jó cornerek fogynak. Már csak Brent Grimes elérhető és Nnamdi Asomugha, akit a tavalyi teljesítménye után nem sokan látnának itt szívesen, amit valamelyes meg is tudok érteni.

Visszatérvén Bennettre, tényleg nevetséges, hogy ezt az összeget nem adtuk meg a játékosnak, ráadásul egy évre. Ez kezd több mint kiábrándító lenni. Tisztelt Dominik úr és társai… mit tetszenek művelni? A Bucs mostantól kezdve három falemberre támaszkodhat, Gerald McCoy, Da’Quan Bowers, és Adrian Clayborn. Utóbbi kettőről pedig tudjuk, hogy milyen szinten sérülékenyek, már többször hasonlítottuk őket mindenféle porcelánokhoz, és tudjuk, hogy mennyire nehezükre esik egy szezont befejezni egészségesen. Vagy ezúttal Bowers esetében börtön nélkül. Erre hagyunk egy Michael Bennettet kisétálni az ajtón, aki mindösszesen 5 millió dollárt kért.

És ha már Seahawks… csak nézzétek meg a Seattle eddigi free agency időszakát! A csapat már tavaly sem volt rossz, ehhez képest már szerződtettek egy Percy Harvint, egy Cliff Avrilt, és most egy Michael Bennettet, eközben elhagyta a csapatukat egy kick returner… no comment. NFC bajnok esélyes csapatot látok. Szedjétek már magatokat össze, mélyen tisztelt vezetőség!

Reklámok

Free Agency, avagy nyit a piac Mark, hozd a bevásárlólistát!

Lassacskán itt a jövő hét kedd, kezdődnek a mozgolódások, beindultak a pletykák, találgatások ugyanis hamarosan nyílik a szabad ügynök piac. Ebben a bejegyzésben pár szabad ügynököt szeretnék körbejárni, akiket valamilyen apropó kapcsán szóba hoztak a Buccaneers-el.


Michael Bennett (DE)

Kezdjük mindjárt Michael Bennettel, akit ugyan nem nagy művészet szóba hozni velünk, hisz jelen állás szerint a mi játékosunk, azonban a csapat vezetőségének nem sikerült megegyeznie vele, franchise tag-et nem kapott, így március 12.-én bárki tehet neki ajánlatot. Michael Bennett jelenleg a legjobb defensive end a szabad ügynök piacon, jobb mint Cliff Avril, jobb mint Michael Johnson, mint John Abraham, és Dwight Freeney. Nah most nem kell azonnal fegyvert fogni rám, vagy jó nagy köveket felszedni, hogy hozzám lehessen vágni, ezt nem én találtam ki, hanem a Rotoworld írói, akik nem egy mutatós statisztikával ezt alá is támasztották.

Az tény, hogy Michael Bennett mindig is talán a liga egyik leginkább alul értékelt defensive endje volt, tavaly bemutatott 9 sack-et, és az előbb említett statisztikák szerint pass rush tekintetében 7,5%-ban volt hatékony, ami bizony több, mint a fent említett úriembereké. És akkor még nem is említettük a futás elleni védelmet, amiben nagyon domináns volt tavaly a játékos. Minden alkalommal amikor valaki ír egy dicsérő cikket Michael Bennettről, a Buccaneers vezetősége egyre inkább szívhatja a fogát, csapkodhatja homlokát az asztalba, hogy vajon miért nem igyekeztek kissé jobban megegyezni ezzel a játékossal. Mert bizony Michael Bennett nagyon hamar el fog kelni a szabad ügynök piacon. Arról nem is beszélve, hogy minden egyes megírott cikk, tovább viszi felfelé a falember árát. Talán még ez a cikk is! (Muhaha)

Tehát a Bucs hagyta Bennettet kisétálni az ajtón, ahogy hagyott már korábban is rengeteg szabad ügynököt az elmúlt években. A különbség azonban most az, hogy itt egy valóban jó játékosról beszélünk. Sőt egyre inkább valószínű, hogy Bennett úgy kilép azon az ajtón, hogy többé vissza sem néz. Ezt sajnos már tényként közli a Tampa Bay Times, és a Tampa Tribune is. Az ok pedig: az ár. A csapat nem kínált neki olyan szerződést amilyet szeretett volna. Mivel Bennettre már mindenki úgy tekint, mint a legjobb defensive endre a piacon, és ezzel bizony ő maga is tisztában van, a szabad ügynök olyan összeget kért, aminek hallatán a Buccaneers vezetősége hanyatt homlok menekült a tárgyaló teremből. Persze a csapatot is védvén kicsit, ki tudja mekkora lehetett az az összeg, természetesen mindig van egy ésszerű határ, ami fölött már nemet mond a vezetőség.

Azonban ha ez a helyzet, itt maradtak nekünk kezdőnek Adrian Clayborn, Da’Quan Bowers. És Aaron Morgan mint minőségi?? csere. Egyébként ők hárman 3,85 milliót foglalnak el a fizetési sapkában a jövő évre. Tehát azért szélső falember pozícióban nyugodtan költhetett volna kicsit még Mark Dominik, biztos senki nem rótta volna ezt fel neki. A Buccaneers felé még mindig nyitva van az ajtó, legalábbis Michael Bennett ügynöke szerint, amint belépnek rajta a megfelelő ajánlattal, de nagyon úgy tűnik, hogy a csapat a már megtett ajánlatát több mint megfelelőnek tartja, és esze ágába sincs többet költeni a falemberre.


Darrelle Revis (CB)

Róla már korábban írtam nektek, amikor legelőször felreppent a hír, hogy a cornerbacket elcseréli a Jets, azonnal az első csapatok közt hozták szóba a Tampa Bay Buccaneers-el. Azonban két másik gárda is bejelentkezett, a San Fransisco, és az Atalanta. És bár úgy néz ki a Falcons kiszállt a versenyből, Revis pedig vészesen közeleg a 49ers felé. Azonban még mindig emlegetik a Buccaneerst, mint potenciális kérőt Revis számára.

A Bucs szurkolók többsége nagyon aggódik ezen trade összejövetele miatt, hisz Revis fizetése lassacskán egy irányítóéval vetekszik, ezen felül a cornerback rendkívűl sérülékeny, a tavalyi szezont is azzal töltötte. De ez a dolog egyáltalán nincs kizárva, hisz ahogy abban a bizonyos korábbi cikkben is írtam nektek, Mark Dominik bizony nagyon hajlamos az ilyen jellegű beruházásokra, gondoljunk csak Kellen Winslow-ra!


John Abraham (DE)

Ezt a pletyit a Pro Football Talk háza tájáról halásztam nektek. Mivel Michael Bennett távozóban van, úgy néz ki be kell ruháznunk mégis csak abba a pass rush-ba. És említett honlap szerint itt jön szóba John Abraham. Bizony, így Bennett nélkül nem biztos, hogy rendben lesz az a bizonyos passz siettetés, ezért ez ügyben is nézelődni kell. Ha esetleg a csapat leigazolná Abraham-et, biztos, hogy emiatt tenné. A játékos hihetetlen módon tavaly a Falcons hívott játékainak a 71%-ban szerepelt. De vajon mi lesz vele a Bucs-ban? Ugyanis general managerünk mindenhol arra veri a mellkasát, hogy milyen jó kezdő páros lesz a Bowers-Clayborn duó.

Abraham olcsóbb lenne mint Bennett? Azt azért nem hinném. Nézzük csak meg a jelenlegi kérőit: Seahawks, 49ers, Titans, Saints. Máris látom magam ahogy Abraham ügynöke gonosz vigyorral dollár jeleket lebegtetve a szeme előtt dörzsöli a mancsát. És bár a San Fransisco és a New Orleans 3-4-es rendszerébe nem igazán illene a játékos, a Seahawks igencsak befutónak tűnhet.


Derek Cox (CB)

Akkor most sokkollak titeket kicsit. A Buccaneers nagyon érdeklődik Derek Cox iránt. Őt még a Jaguars csapat draftolta 2009-ben a harmadik körben, és most járt le négy éves szerződése a Jaguárokkal. Az elmúlt két szezonban azonban 14 mérkőzést is kihagyott sérülése miatt. 47 mérkőzést játszott karrierje során, ez alatt sikerült szereznie 12 intercetpiont és levédekeznie 32 passzt. Ami Cox mellett szól, az bizony a fiatal játékos ára. Ami egyáltalán nem mondható soknak. Teljesítménye kiegyensúlyozottnak tűnik, azonban a Jags mégis szabadulna tőle. Vajon miért? Természetesen szintén a sérülékenység az ok. A játékos nem drága, nem minőségi, afféle biztonsági csereként elmehetne, ha tényleg sikerülne vele ár-érték arányba megegyezni. Azt viszont nagyon remélem, hogy nem egy secondary problémát megoldó igazolásnak tekintené ezt a csapat.

De vajon mire fel a hirtelen érdeklődés? Emlékeztek még Tony Odenre? A cornerbackjeink új edzőjére? Nah vajon melyik csapattól érkezett hozzánk? Reméljük tudja mit csinál.


Chris Gamble (CB)

Ahogy közeledik a szabad ügynök piac nyitása, úgy egyre több játékost vágnak ki a csapatokból. Történt ez a héten a Panthers cornerével Chris Gamble-el is, hála a jó égnek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Buccaneers elé minőségi kínálatot tegyenek defensive back fronton. Gamble évek óta minőségi játékot tesz le az asztalra, azonban már nem mai gyerek. Mégis csak 30 éves. De azért még mindig jobban örülnénk neki, mint egy Danny Gorrer-nek nem igaz? Szerény véleményem szerint Gamble-t meg fogja környékezni a Bucs vezetősége.


Kevin Vickerson (DT)

És hogy a sort kiegészítsük egy belső falemberrel is, itt vannak mindjárt a Kevin Vickersonról szóló pletykák. Miután Roy Miller valószínűleg távozni fog a csapattól, a pass ruhs orientált Gerald McCoy igencsak egyedül fog maradni ott középen. Ezért ezen pozícióba is érdemes lenne egy normális játékos után néznünk. Így jött szóba Kevin Vickerson, aki a Broncos védelmének egy meghatározó alakja volt, bár túl nagy szerepeket nem osztottak rá. A Bucs is mint afféle Miller helyettesítő töltelék szinten gondolkozhatna vele. 5,5 sack karrierje során, és tavaly a Broncos védelem által hívott játékok 45%-ban kapott szerepet. Akár csak Miller nálunk. Nagyon hasonló a két játékos. Egyedül Miller mellett az szólhatna, hogy ő már ismeri a Buccaneers rendszerét, és hát 5 évvel fiatalabb is, mint Vickerson. Azonban itt is a pénz fogja eldönteni a dolgot, ebben én biztos vagyok.

Nézzétek el nekem, ha a lista a teljesség igénye nélkül készült, próbáltam nektek olyan játékosokat kiemelni, akiket a kedves szakértők az elmúlt pár hétben előszeretettel szóba hoztak a Tampa Bay Buccaneers csapatával. Persze aztán az is meglehet, hogy a csapat merőben másként gondolja a fenti listát. És egy névvel sem fogunk találkozni jövőre a rosterben. Mindazonáltal pár érdekes gondolat van közöttük, és pár olyan is amitől az ember hátán feláll a szőr. Döntse el mindenki maga melyik név hallatán merre fele hajaz.

Mi a helyzet Michael Bennettel?

A tegnapi napon, general managerünk, Mark Dominik bejelentette, hogy idén a Buccaneers egy játékosnak sem fog franchise taget adni. Ez azt jelenti, hogy többek közt Michael Bennett-nek sem. A játékossal pedig, aki három hét múlva a szabad ügynök piacra kerül, még nem sikerült megállapodni.

A csapat vezetősége párszor leült már tárgyalni Bennettel, mégsem sikerült megállapodásra jutni vele. Március 12.-ig van időnk meghosszabbítani szerződését, és ez biztos, hogy nem kis összegbe kerülne a csapatnak. Másik érdekesség a dologgal kapcsolatban, Mark Dominik reakciója, aki a tegnapi napon az egekbe kezdte magasztalni másik defensive endünket, Da’Quan Bowers-t, miszerint ő lehet a Buccaneers első számú játékosa baloldalon, hiszen hihetetlenül robbanásveszélyes és fizikailag is nagyon tehetséges játékos. Igen ám! Amikor be tud fejezni egy szezont sérülés nélkül. (Amire még nem volt példa) És amikor éppen nem tartóztatják le illegális fegyverviselésért, ami többek közt lehet, hogy ki fog hatni 2013-as szereplésére is. 2011-ben sérülés, 2012-ben sérülés, 2013-ban letartóztatás, ez ám a megbízható kezdő falember! Lehet, hogy Bowers tehetséges játékos, és jól megállná a helyét kezdőként, de nála valahogy könnyebb mondani, hogy játszani fog, mint megtennie!

Ellentétben Michael Bennettel, aki bármelyik oldalon jól bevethető falember, és aki megbízhatóan ott is van a mérkőzéseken. Bennett pedig jóval technikásabb játékosnak is mondható Bowersnél.

Tehát lehet, hogy Bowers egy lehetőség, de ne csináljuk már komolyan, hogy mi is elhisszük, hogy ennek a csapatnak nincs szüksége Michael Bennettre! Ennyire nem vagyunk hülyék Mr. Dominik, és valószínűleg Bennett ügynöke sem az. Ezekkel a kijelentésekkel Mark Dominik valószínűleg a játékos ügynökére Drew Rosenhausra próbál hatni, hogy engedjen kicsit az árból. Vagy ami még rosszabb, szépen lassan ezt is próbálja a csapat vezetősége a sokat próbált és aggódó Bucs fanok torkán lenyomni. “Ugyan már, nem is kell nekünk ez a Bennett”… hát dehogynem!

Az viszont az elmúlt pár hét eseményeiből tisztán érezhető, hogy a csapat egy bizonyos összeggel gazdálkodik, amikor Bennett szerződéséről van szó, pedig a fizetési sapkában hatalmas pénzek vannak. Sőt nemrégiben még azt is bejelentették, hogy az egyik legfontosabb feladatának a vezetőség azt tekinti a holtszezonra, hogy megegyezzen Bennettel.

Ha lehet hinni a híreszteléseknek a vezetőség ma fog leülni Rosenhaussal tárgyalni az új szerződésről. (Ismét.) Rosenhaus egyébként öreg róka a szakmában, és a játékosügynököt nem könnyű rászedni. Mindenképpen meg kéne tartania ezt a játékost a Buccaneers-nek, hisz ott van a liga top 10 defensive endjei között. Természetesen a másik oldalról az is érthető, hogy Mark Dominik megpróbálja minél lejjebb szorítani az árakat, hisz ez a csapat a második éves építkezését tölti, és van jó pár pozíció ami erősítésre szorul a holtszezon ideje alatt. Bennett szerződése pedig reális szemmel nézve biztos, hogy 8-10 millió körül lesz egy évre a csapatnak. Úgyhogy csak okosan Mr. Dominik! Ne adjunk egy újabb pofont a sz*r-nak, mert azt az elmúlt pár évben már megtettük rendesen.


Tényleg szükségünk van defensive endre?

Elég sokat cikkeznek mostanában jobb híján arról, hogy melyik csapatnak melyik pozícióját kéne megerősítenie, miután már a draft előtt két hónappal kilőtték az arról szóló témákat, maradt ez. Nézzük a Buccaneers-nek mire lenne égető szüksége a holtszezonban.

A szezon kezdetén még volt három Pro Bowlerünk, akiket szépen el is veszítettünk, kettőt a szezon elején, egyet pedig a közepén. Davin Joseph, Adrian Clayborn, és Carl Nicks a szóban forgó játékosok. Ők ugye a sérült tartalékok listájára kerültek. Doug Martin (RB) a liga egyik legjobb futója volt. Vincent Jackson (WR) ott van a top 5-ben ami az elkapókat illeti. Gerald McCoy fergeteges szezont produkált. Da’Quan Bowers is nagy reménység lehetne ha végig tudna játszani egy szezont. Lavonte David és Mark Barron nagyon ígéretes játékot mutatott, és a jövő nagy sztárjait láthattuk bennük. Persze foltozni való lyukak még mindig vannak, mint például a cornerback pozíció. Viszont bárki bármit mond, ez a csapat igenis közel áll ahhoz, hogy akár playoff résztvevő is lehessen. Egy dolgot viszont nehéz felfogni ami a szakértőket illeti, még pedig azt a szajkózást, hogy nekünk defensive endre lenne égető szükségünk.

Ez a megállapítás egy esetben lenne helyes, ha Michael Bennett (DE), aki szabad ügynökké vált, távozna a csapattól. De ugyan miért menne el? Én nem hiszem, hogy az ő szerződését nem fogják meghosszabbítani. De ha esetleg bekövetkezne ez a szörnyűség, én is vallom azok véleményét akik azt mondják, hogy idei teljesítménye alapján Luke Stocker, tight endet is nyugodtan ki lehetne próbálni ebben a pozícióban. Persze csak a végső esetben, ha szükség van rá. De miért lenne? Olyan játékosok vannak a Bucs csapatában, mint Da’Quan Bowers és Adrian Clayborn, akik ugye idén sérüléssel bajlódtak, de jövőre már bevethetők lesznek. Bowers már visszatért a szezon közepe fele, Clayborn pedig ha lehet hinni twitter oldalának megkezdte az edzéseket, könnyed futásokkal egyenlőre. De minden esetre orvosa szerint a térde már rendben van. Ezek a srácok, középen kiegészülve egy idén Pro Bowl válogatottságig jutott Gerald McCoy-al, nagyon ütős kis védőfalat fognak alkotni.

A sackek terén persze elmaradtunk, a csapatban nyolc különböző játékos tudott sacket bemutatni idén, pedig a védelemben folyamatosan forogtak a játékosok. Ahhoz képest, hogy mennyi blitzet hívtunk a secondary-ra, csak két zsákolást mutattak be, egyet Ronde Barber, egyet pedig EJ Biggers, aki talán a legrosszabb volt idén erre a feladatra. (is)

Azonban ezeknek a falembereknek a statisztikáit megnézvén, egyértelműen kiderül, hogy rengeteget munkálkodtak a line of scrimmage mögött. A védőfalunk rengeteg negatív yardos szerelést hozott össze, nem is beszélve a linebackerekről. Azt hiszem aki követte a mérkőzéseinket és figyelte a védőfal munkáját, az láthatta, hogy ezekre a srácokra nem igazán lehetett panasz, az hogy a taktikát rendszerint nem sikerült jól összerakni, nem feltétlenül az ő hibájuk. Mint ahogy az sem, hogy a Bucs secondary egyszerűen nem tudja levédeni a pályát és az ellenfél irányítói hamar meg tudnak szabadulni a labdától. A cornerbackek idén nem adtak túl sok időt falembereinknek. Aztán hívhatnánk persze kevesebb működésképtelen átlátszó blitzet is. Hisz a két középső falember nehezen verekszi magát át öt játékoson akik a támadófalat alkotják.

De persze a legfontosabb dolog Michael Bennett újraszerződtetése lenne, de szerintem ezt a csapat meg is fogja tenni a holtszezonban. Jó pár dologra van szükségünk ez tény, defensive endre viszont egyáltalán nincs. Ebben a pozícióban jelenleg (ha Michael Bennettet is beleszámoljuk) három kiváló játékosunk van. Ráadásul szerződtetésük sem volt olcsó. Azonban miután EJ Biggers (CB) szabad ügynök lesz, és valószínűleg Eric Wright (CB) szűrét is kiteszik a csapatból, mi a túróért húznánk defensive endet az első körben a drafton? Ezeket az eszmefuttatásokat fel nem foghatom, három minőségi defensive end és nulla darab cornerback mellett miért húznánk szélső falembert?

 

Hová tesszük ezt a sok pénzt?

Kicsit előre gondolkozva és nézvén a vezetőség lépéseit, a holtszezonra akár 43 millió dollár is lehet a költségvetési sapkánkban, ez pedig némiképp arra enged következtetni, hogy valami nagy durranásra készülünk a holtszezonban. Mivel mondhatni számunkra véget ér a szezon, bár még egy mérkőzés hátra van, már most indulnak a különféle találgatások, nézelődések, hogy vajon mire akarja, illetve mire tudja szánni a vezetőség ezt a hatalmas összeget. Nézzük tehát.

Egy biztos, viccből nem szervezték volna át Vincent Jackson és Carl Nicks szerződését, tehát egyértelműen valami készül. Ilyen lépést nem tesznek azért, hogy aztán ott tátongjon az űr jövőre. Ezzel a lépéssel felszabadult 18 millió dollár, a meglévővel együtt az már 30 millió. Ha lehet hinni a híreszteléseknek ezt még követi majd 13 millió Quincy Black és Eric Wright jóvoltából. (Menesztik őket.) És már meg is kaptuk a tetemes 43 millió dolláros összeget, ebből kb. hatot leszámítunk az újoncok szerződéseire, amiket már a liga szabályoz, így nem lehet rögtön zsíros szerződéseket osztogatni (szerencsére)

Szóval, mire fog a Bucs költeni? Ezt nehéz megmondani, hiszen számos lehetőség van. Egyrészről meg tudjuk hosszabbítani szabad ügynökeink szerződését, előre gondolkozva meghosszabbíthatnánk pár hamarosan lejáró szerződést, illetve kutakodhatunk a szabad ügynök piacon.


Játékosaink akik jövőre szabad ügynökké válnak:


Michael Bennett (DE)

Költség: 7-9 millió dollár/év

Benett újraszerződtetése első számú fontossággal bír a csapat számára, ehhez kétség sem férhet. Sokoldalú játékos, kimagasló a futás elleni védelem terén, és évről évre jobban játszik. Ő szerezte a legtöbb sack-et idén a csapatban, szám szerint kilencet. És Gerald McCoy mögött ő a második legjelentősebb személy a védő falban. Az egyetlen ok ha esetleg még sem írnánk vele újra alá, talán a magas ár lehetne, illetve a tény, hogy Da’Quan Bowers és Adrian Clayborn személyében van két remek defensive end-ünk, viszont játékuk a folyamatos sérülések miatt egyáltalán nem megbízható. Ami még sokat lendíthet ezen a dolgon az pedig az, hogy Michael Bennett még a passz játékok ellen is hatásos falember létére.

A Bucs egyik legfontosabb feladata a holtszezonban: Michael Bennett


Roy Miller (DT)

Költség 2-4 millió dollár/év

Roy Miller is hozzá tette idén a magáét a futás elleni védelemhez, bár az ő jó formájára azért kellett várni, sajnos azért elmondhatjuk, hogy az ő teljesítménye eléggé hullámzó. A futás elleni teljesítménye pedig egy dolog, de mint pass rusher egyáltalán nem vesszük hasznát. Az egyetlen dolog ami mellette szól, az pedig a játékos ára, viszont ha valami különös oknál fogva nem marad nálunk, na akkor sem kell sírva fakadnunk.

E.J. Biggers (CB)

Költség: 1-2 millió dollár/év

Biggers sajnos többet játszott idén, mint amennyit kellett volna. Szerintem nincs meg a fizikuma, ami egy termetes elkapó ellen szükséges lehet, sem a magassága, ez utóbbi viszont nem egyszer vissza is ütött. Személy szerint nem tartom jó cornerback-nek, de tény, hogy volt nála rosszabb teljesítményt nyújtó is a csapatban. Sajnos akárhogy nézzük, túl nagy felelősséget raktak rá. (Hiszen ő volt az első számú, most hogy Wright nem volt, ha jobban belegondolunk.) Ő egyszerűen nem nőtt fel ehhez a feladathoz. Véleményem szerint itt egy esetben néz ki szerződés hosszabbítás, ha valami különös oknál fogva a vezetőség úgy dönt, nem kíván sokat költeni erre a pozícióra. (muhaha) Ugye mekkora ökörség lenne? Hisz ezen ment el a szezonunk.

LeGarette Blount (RB)

Költség 1-3 millió dollár/év

Tekintve, hogy Blount egész szezonban alig kapott lehetőséget (41 próbálkozás idén), ne nagyon éljük bele magunkat, hogy jövőre találkozunk vele. Én úgy érzem a csapat ezen a téren Martinra fog építeni, és egy “pályázatot” fog kiírni a szabad ügynökök körében, “akinek megfelel a 1-2 millió/éves fizetés, az jöhet szaladgálni egy évre” címmel. Biztos találni is fognak ilyet majd a free agent listán.

Ronde Barber (FS)

Költség: 3-4 millió dollár/év

Barber új pozíciójában is nagyon magasra tette a lécet idén. Teljesen egyértelmű, hogy újra fogjuk szerződtetni, ő pedig marad. Egyetlen egy esetben nem lehet így, ha esetleg úgy dönt, hogy visszavonul.

Jeremy Trueblood (RT)

Költség: 2-3 millió dollár/év

Demar Dotson szép lassan elvette tőle a kezdő szerepet, és nem igazán van itt szükség másra, ha esetleg újra alá is írunk vele, mint tartalék lesz itt a csapatban, ráadásul neki is visszatérő sérülései vannak, szóval ha meg is születik az a szerződés, biztos vagyok benne, hogy nem a tavalyi összeggel.

Sammie Stroughter (WR)

Költség: 1-2 millió dollár/év

Én korábban már írtam róla pár szót, a mai napig nem értem mitől ennyi a pénze, hisz nem volt szezon amit végig játszott volna, olyan sem ahol kezdő lett volna, olyan meg végképp, hogy mutatott volna valamit. Remélem a csapatnak van esze és ezt a szerződést nem hosszabbítja meg.


A holt szezonban melyik játékosunknak kínálhatnánk előre gondolkozva szerződéshosszabbítást, hogy ezzel se legyen már több macera?


Mike Williams (WR)

Költség: 5-8 millió dollár/év

Williams értékét nehéz meghatározni, karrierje legjobb szezonját produkálta, viszont a tavalyit meg a tavaly előttit átaludta. Mindazonáltal én jó elkapónak tartom, már csak a jövő év van hátra a szerződéséből, talán hosszabbítani kéne vele.

Mike Williams karrierje legjobb formáját mutatta múlt héten a Rams ellen.

 

Josh Freeman (QB)

Költség 10-17 millió dollár/év

Nem és kész. Viccet félretéve. Bárcsak a csapat fejébe látnék e téren. Nem tudom mennyi mindent kell még elbaltázni ahhoz, hogy ez a fiúcska elmenjen innen. Egyszerűen képtelen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Igen ám, csak ahhoz hogy ő menjen kéne egy fiatal titán, ez az ami jelenleg nincs.

Demar Dotson (T)

Költség 3-5 millió dollár/év

Demar Dotson elég jól produkál mostanában, megbízható jobb oldali falember lett, fiatal, fejlődik. Addig kéne újra aláírni vele, amíg nem követel még többet munkásságáért. Neki is a jövő év az utolsó.

Dekoda Watson (LB)

Költség: 1-2 millió dollár/év

Watson egy állat, ami a speciális egységen belüli teljesítményét illeti, nem hiába lett a hónap játékosa is ezen kategóriában. Gyorsan alá kéne írni vele hosszútávon, hisz ez mindenképpen befektetés a csapatnak. Ráadásul neki is a következő szezon az utolsó.


A szabad ügynök piac (Amire szükségünk lehet):


Cornerbackek: Aqib Talib, Brent Grimes, Sean Smith, Chris Houston, Cary Williams, Derek Cox, Dominique Rodgers-Cromartie, Mike Jenkins, Quentin Jammer, Tracy Porter

Minden évben látjuk ezen a listán magasan kvalifikált cornerbackeket, nah idén ez nem így van. Gondolom az mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy ezt a pozíciót kell jövőre erősítenünk és az is, hogy nem fogjuk valószínűleg újra igazolni Talibot. Hisz korábban pont mi fecséreltük el egy negyedik körös draft választásért. De Brent Grimes, Sean Smith és Chris Houston érdekesek lehetnek a Bucs számára.

Első sorban szem előtt kell tartanunk, hogy nekünk egy fizikai játékot játszó cornerback-re van szükségünk. Olyanra aki nem fél szerelni és bemocskolni a kezét, illetve kiveszi a részét a futás elleni játékban is. Ez pedig minden bizonnyal nem Dominique Rodgers-Cromartie lesz. A másik pedig amit szem előtt kell tartani, hogy a fent felsorolt játékosok közül valószínűleg sok nem lesz elérhető. A Falcons tuti bejelentkezik Brent Grimes-ért, és nem hinném, hogy Quentin Jammes elhagyná a Chargers-t. Azonban égető szükségünk van egy minőségi játékosra ebben a pozícióban, és itt kell szétnéznünk a szabad ügynökök között. Kivéve persze abban az esetben, ha a draft első körében elhozunk egy kiváló cornerbacket. (Mondjuk Johnthan Banks-et a Missisipi-ről. 🙂 És megtartjuk esetleg Eric Wright-ot, mint kettes számú cornerbacket.

A pass rusherek: Cliff Avril, Osi Umenyiora, Izrael Idonije, Dwight Freeney, Michael Johnson

Ezen a téren is ránk férne az erősítés, de nem hiszem, hogy megtörténik. Szerintem túl sok pénz van már ebben a falban, és nem fognak újabbakat belefeccölni, itt a gameplannal van bibi, nem pedig Bowers-el, McCoy-al, és ha hosszabbítunk vele, akkor Bennettel, hisz kiváló játékosok mind. Ráadásul Adrian Claybornt is a listához vehetjük, ha felépül jövőre sérüléséből.

Tight End-ek: Martellus Bennett, Fred Davis, Dustin Keller, Jared Cook, Brandon Myers, Anthony Fasano

Na ezek közül a játékosok közül sem lesz sok elérhető ebben biztos vagyok, de aki mégis marad, az keresse fel a Buccaneerst, mert ezen pozícióban is szorulunk némi erősítésre, leginkább egy olyas valakire lenne szükségünk, aki nem csak kiváló elkapó, vagy kiváló blokkoló, hanem egy személyben ötvözi a két tulajdonságot.

Defensive Tackle-k: Henry Melton, Randy Starks, Jason Jones, Richard Seymour, Desmond Bryant, Terrance Knighton, Glenn Dorsey, Corey Williams

Itt ha másért nem kicsit azért lenne érdemes szétnézni, hogy egy biztonsági ember legyen McCoy mögött, hisz neki nincs normális cseréje, viszont még mindig tartom magam ahhoz, hogy ebbe már nem fog a csapat pénzt beleölni.

Linebackerek: Daryl Smith, Philip Wheeler, Erin Henderson, Thomas Howard, Rey Maualuga, Brian Urlacher, Tim Dobbins, Moise Fokou

Itt ha másért nem Quincy Black kiesése miatt lenne érdemes körbenézni, hisz egyetlen emberünk most már az újonc Naje Goode. Még csak nem is játszott… mindazonáltal én nem hinném, hogy ebbe is nagy összeget fecsérelnénk.

Safety: Jairus Byrd, Dashon Goldson, Ed Reed, William Moore, Louis Delmas, Pat Chung

Botrány. Ezek már magában sem erős nevek, az meg hagyján, hogy egyik sem Barber. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne ha Barber visszavonulna amikor vége a szezonnak. Órási űr keletkezne ismét a védelemben. Hisz ezek a játékosok nem tudják őt helyettesíteni, a fiatal Mark Barron, akinek ezt a sorsot szánták, egy teljesen más játékot játszik, ez idén teljesen nyilvánvalóvá vált. Ha pedig a drafton cornerback-et választunk az első körben, már pedig azt kell, akkor nem safety-t fogunk. Kérlek ne vonulj még vissza Ronde.


Michael Bennett rendben van, Bowers a rosterben!

Nem elég, hogy rengeteg sérülttel bajlódunk az idén. A Buccaneers – Vikings meccs után még Michael Bennett-et is lehozták a pályáról, egy bokasérülés miatt. Ez a veszteség már katasztrófális lett volna a defensive line-ra nézve.

Szerencsére Greg Schiano bejelentette a tegnapi edzések után, hogy Michael Bennett teljesen jól van, nincs ok az aggodalomra. Ez remek hír, ugyanis Bennett vezeti jelenleg a “sack listánkat” és nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy a legjobb futás ellni védelmet tudhatjuk magunkénak az NFL-ben. Bennett az év végén szabad ügynökké válik, viszont már most bejelentették, hogy a csapat újra fogja szerződtetni.

Egy másik örömhír, hogy DaQuan Bowers is az aktív rosterek listájára került. És a Raiders ellen játszani fog a korábban Achilles ín sérüléssel bajlódott játékos. Reszkessetek irányítók!

Mi történt veled pass rush? Nagyító alatt a defensive line!

Vasárnap a Saints irányitója Drew Brees leadogatott ellenünk 377 yardot és 4 touchdownt. Mégis a meccs elején mi voltunk nyerő helyzetben, megszereztünk egy korai 14-0-ás vezetést, ezzel pedig elkezdtük sürgetni a Saints játékát, aminek meg is lett az eredménye 26 passz játékot hívtak az első félidőben. Ezen a ponton kellett volna valamit mutatnia a defensive line-nak. Most ezt vesszük kicsit nagyító alá, hogy mit is mutattak, illetve inkább mit nem.

Az eredmény: nulla darab sack. Az ég adta egy világon senki nem járt Drew Brees környékén egész meccsen. De mi történt ezzel a defensive line-al, akik olyan szép játékot mutattak a Panthers és a Cowboys ellen is, mi változott?

Gerald McCoy egyszerűen aludt egész meccsen, egyáltalán nem azt a lobbanékony formáját hozta, amit az előző pár meccsen láthattunk tőle, Michael Bennettet pedig tökéletes ellenőrzés alatt tartották, míg Te’o-Nesheim láthatatlan üzemmódra kapcsolt. Ez a jövőre nézve elég nagy aggodalomra adhat okot, de leginkább Nesheim teljesítménye miatt fájhat a fejünk. A jobb oldali defensive end személyében egy iszonyatosan gyenge játékost tudhatunk ezen a poszton. Ennek többször látta már kárát a Bucs a meccseken, vasárnap pedig Jermon Bushrod (OT) teljesen kivonta őt a forgalomból.

Rettenetes taktika?

Nem értem, hogy egy Drew Brees kaliberű irányító ellen miért a következőt játszuk? Egy defensive tackle elindul megkerülvén a támadó sorokat, majd a másik oldalt egy defensive end próbál odaférkőzni. Az elképzelés csodás, csak pár probléma van vele. Egyrészről ez egy iszonyatosan időigényes dolog, Brees pedig nem az a fajta gyerek aki sokat agyal, hova dobja a bogyót. Szerintem álmából felkeltve, szemét bekötözve 15-ször megpörgetve is találna magának célpontot 5 másodperc alatt. Ráadásul a defensive tackle személyében állandó jelleggel McCoy-t indítjuk, pedig ő ennek a gépezetnek a leginkább működő része, és így teljesen elveszik a játéka, adott play-ekben, ezzel a fölösleges eltereléssel. Körübelül negyedik éve erőlteti ezt a Bucs, ez idő alatt öt defensive line edző volt a csapatnál, és hihetetlen mód még mindig ezzel próbálkozunk, pedig szinte soha nem működik. FELEJTSÜK MÁR EL VÉGRE!

Bár a Szenteknek rémes a támadófaluk, azért középen találhatunk ott is jó játékosokat, ott van mindjárt Jahri Evans, aki a legjobb guardok közé tartozik az NFL-ben, míg Grubbs és La Puente is elég masszív gyerekeknek mondhatóak. És mivel középen egy játékosunk jelent veszélyt Gerald McCoy személyében, máris akadnak rá hárman, hogy kontroll alatt tartsák. A Saints falának gyenge pontjai a szélek. Jermon Bushrod és Zach Strief, mégis két egyszerű lépéssel segítették munkájukat, extra blokkolók a tight endek személyében, és extra blokkolók a running back-ek személyében. Így máris esélye sem maradt a Buccaneers-nek, hogy az irányító közelébe férkőzzön.

A secondary is kivette a részét abban, hogy a passzsiettetés nem működött, a pályát úgy lefedték ugyanis védőink, hogy sehogy. Nagyon régen láttam ilyen rémes játékot. Brees-nek minden alkalommal elég volt 3 másodperc, hogy célpontot találjon magának, ennyi idő alatt pedig a már fent említett taktikáját a védőfalunknak semmi esetre sem lehet kivitelezni.

A defensive line munkája igencsak aggodalomra adhat okot a jövőre nézve. Gerald McCoy és Michael Benett remekül indították a szezont 7 sack az első három meccsen, de azóta semmi. A futás orientált csapatok ellen még volt esélyünk, gondoljunk csak a Redskins-re, vagy akár a Chiefs-re. De mi lesz velünk ha kikapunk egy jó passzjátékkal megáldott csapatot, ahogy történt ez most vasárnap is? DaQuan Bowers segíthetne a dolgokon, de ne felejtsük el, hogy egy nagyon súlyos sérüléssel bajlódik, és ha visszatér sem lesz 100%-os, és egyenlőre akármilyen fizikai ereje van, ő is egy csiszolatlan újonc a gépezetben. A defensive line munkáját nagy mértékben segíthetné a secondary munkája, és talán Aqib Talib visszatértével javul majd a helyzet, de még addig is van két meccs hátra. Illetve a védelemmel foglalkozó edzőgárdának be kéne végre látnia, hogy ami nem működik azt nem szabad erőltetni és valami új taktikát kieszelni a passzsiettetésre.