A Panthers felmosta velünk a padlót a szezonzárón is

2015. 17. hét,

Tampa Bay Buccaneers @ Carolina Panthers 10-38

Bár én személy szerint viccnek szántam, amikor azt mondtam, hogy a szezon utolsó mérkőzése csak erős idegzetű Bucs szurkolóknak lesz javallott, azonban a Panthers akkora mészárlásba kezdett hazai pályán, hogy szerintem a mérkőzés harmadik negyedére már az erős idegzetű szurkolók is felvették a magzatpozíciót, miközben egy szebb világról álmodva teljesen magukba fordultak. Bővebben…

Reklámok

Itt az ideje irigykedni! / Beharangozó: Buccaneers @ Panthers

Nem tagadhatjuk! A Carolina Panthers sikeres franchise lett. S talán már az emléke is halványodik annak, amikor jó pár évvel ezelőtt még ők is a liga aljáról kandikáltak, sóvárogva akár egy pozitív mérlegű szezonért. De előre léptek. Hogyan sikerült nekik? A Bucs ugyanis évek óta csak toporog ebben a sóvárgó állapotban.

Bővebben…

“Cam”ikaze / Beharangozó: Panthers vs. Buccaneers

RG III súlyos sérülése után az NFL-ben lett nagy riadalom. Amikor már úgy tűnt a ligát elözönlik a mobilis irányítók, az ominózus eset után mindenki vészharangot kongatott. A mobilis irányítók játékát pedig legfőképpen a japán öngyilkos berepülő pilóták munkásságához kezdték hasonlítani. Pedig a hétvégi ellenfél irányítója, Cam Newton a bizonyosság, hogy ez nem feltétlenül van így.

Bővebben…

Egy beáldozva az 1/1 oltárán

2014. 15. hét,

Tampa Bay Buccaneers @ Carolina Panthers 17-19

1215_1_meccs_mikeevans

Ezen is túl vagyunk. És bár már valójában nem sok értelme van akár egy meccset is megnyerni a hátralévő szezonban. Azért a fiúk egy elég szoros kis mérkőzést produkáltak nekünk. Legalábbis az eredményt nézvén. A játék képe alapján azonban teljesen más volt a helyzet. Hisz a Buccaneers továbbra sincs partiban ha egy-egy meccs megnyeréséről van szó. Bővebben…

Lovie Smith: Bla bla McCown bla bla győzelem bla bla jók vagyunk bla bla / Beharangozó: Buccaneers @ Panthers

1213_1_meccs_loviesmith

Nem tudom mennyire lehet komolyan venni egy vezetőedzőt, aki 2:9-es állásnál arról beszél, hogy versenyben vagyunk a rájátszásért. Még akkor is, ha ez a kijelentés tartalmilag akkor igaz volt. Az elmúlt fordulóban azonban minden matematikai esély elszállt. Így a Charlotte városába történő vizitálás csapatunk számára lényegében tét nélküli.

Bővebben…

Tiszta Chicago

2014. 1. hét,

Carolina Panthers vs. Tampa Bay Buccaneers 20-14

0908_1_meccs_mccown

Jutott eszembe legalábbis kedvenc szabolcsi rokonaim sűrű szavajárása. Bár ők az ottani közbiztonságra értik általában a dolgot, én azonban inkább a tegnap látott csapat, tegnap bemutatott játékára. Hisz kaptunk egy erős védelmet, és egy rengeteg szempontból, kritikán aluli támadóegységet. Bővebben…

Ágyút tölts! Front 7 hadművelet indul! Beharangozó / Panthers vs. Buccaneers

0904_3_meccs

Ha valaki esetleg nem értette volna miért voltunk jó néhányan odáig meg vissza a támadófal állapota miatt a holtszezon során, sőt még az előszezon mérkőzései közepette is, az megláthatja azonnal az első két játékhétben. Nekiugrunk ugyanis azonnal a liga talán 2 legkeményebb front seven-jének. Igaz mindezt legalább hazai pályán tesszük, az első fordulóban mindjárt a csoportrivális Carolina Panthers ellen.

Bővebben…

Újabb kiütés a Párducoktól

2013. 13. hét,

Tampa Bay Buccaneers @ Carolina Panthers 6-27

Nehéz mérkőzés ide vagy oda. Remek Panthers védelem, vagy esélyes csapat a rájátszásra. Ez a tegnapi teljesítmény minden szinten alulmúlta a vártakat. A Carolina konkrétan lemosott minket a pályáról, annak a Bucs szurkolónak pedig hatalmas vállveregetés, aki ezt a tegnap esti szánalmas mészárlást végig tudta nézni. Bővebben…

Ismét átgázol rajtunk a Panthers? / Beharangozó: Buccaneers @ Panthers

A szokásoktól eltérően ezúttal én írom a beharangozót. Előre is elnézést kérek, ha nem lesz minden olyan precíz mint, ahogy eddig megszoktuk, de én mindig is inkább kérdések felvetésével és azok boncolgatásával szeretem megtölteni cikkeimet, míg főszerkesztő barátunk cikkeinél tényleg még arra is választ kapunk, mit reggeliztek a héten a játékosok. Bővebben…

Ismét kritikán alul…

2013. 8. hét,

Carolina Panthers vs. Tampa Bay Buccaneers 31-13


Nem sikerült túl fényesre a Tampa Bay első fő műsoridős szereplése (sem). Elmaradt a szezon első győzelme, az offense ramaty volt, ahogy ma a védelem is, Schiano idióta, Cam Newton pedig Super(Cam).

Igazság szerint azt is elmondhatnánk akár, hogy a papírforma teljesült, pontosan azt kaptuk amire számítottunk. Az impotens támadóegységünk mindjárt egy puntolt lasztival kezdett, ezt követően felálltunk szépen zónázgatni a Carolina támadóegysége ellen. És ahogy a beharangozóban írtam, hogy ha ez történik mire lehet számítani. Szépen meg is történt. Schiano buta védekezésének köszönhetően, a mobilis Cam Newton meg is találta minden egyes majdnem veszett szituációban a rést a pajzson. És ennek köszönhetően, már az első drive-ban, 23 yardot futott. Nem mellékesen 47 yardot passzolt is. A drive végén, pedig Greg Olsen (TE) fejezte be az akciót, egy egy yardos TD elkapással.

“Schiano rosszabb, mint az MRSA”

A Buccaneers támadó egysége ismét nem volt a helyzet magaslatán, bár ezúttal kifejezetten sajnáltam Mike Glennont a mérkőzésen, aki talán eddigi legjobb formáját mutatta. 51 átadásából, 30 volt sikeres, és 275 yardot hozott a meccsen. Azonban az első félidőben, két alkalommal is csak mezőnygólig jutott a Buccaneers, mivel ma Ted Larsen döntött úgy, hogy bojkottál minden nemű győzelmi esélyt. És amikor már-már touchdown közeli élmény tört volna ránk, szépen Mike Glennon bokájának tolta a snappet. Ezt sikeresen mindkét alkalommal third down szituációban tette, így csak mezőnygól lett a támadások vége.

A carolinai offense továbbra sem zavartatta magát, és a második drive-ot amit vezettek a meccsen, élből hat játékból megoldották 80 yardon! Ezúttal hibás szerelések sorozatát sikerült bemutatniuk a Bucs védőinek. Először jött Lavonte David, majd pedig a safety Kaith Tandy hibázta el DeAngelo Williams (RB) szerelését, aki így futhatott egy 12 yardos touchdownt. Ezzel a 14-6-os hátránnyal vonulhattak a játékosok az öltözőbe.

Igen! A veszélyes hulladék neve: Schiano!

A második félidőben már csak romlott a helyzet a játék képét tekintve, érezték ezt természetesen a Buccaneers szurkolói is, akik folyamatosan Greg Schiano kirúgását követelték skandálásaikkal, és persze különös öltözékükkel. Az igazat megvallva az edző grimaszait látván, én is feneketlen kútba hajítottam volna.

A második félidőre mindenki elfogyott testben és lélekben egyaránt. Amitől féltünk a Panthers front sevenjével kapcsolatban, az szintén beigazolódott. Glennont kergették az egész találkozón. Az irányító azonban meglepően jól játszott nyomás alatt, és sack-elni is “csak” három alkalommal tudták. Ez azonban pont elég is volt ahhoz, hogy egy darab pontot ne tudjunk szerezni a harmadik játékrészben, na nem úgy mint Cam Newton, aki ismét senkitől sem zavartatva megszerezte második touchdownját is, ezúttal futva.

Ma senki nem igazán akarta megzavarni Cam Newtont abban, hogy repcsit játszhasson az end zone-ban…

Miután pedig a védelmünk nagy nehezen megállította egyszer a carolina-i előrenyomulást, a puntot követően, visszahordónk, Eric Page mutatta meg, hogy el tudja ő ejteni a lasztit ha nagyon muszáj. A muffed punt következtében a Párducok martak rá sikeresen a bogyóra. Ha pedig eddig nem volt számunkra még világos, hogy ma este semmi keresnivalónk a pályán, azt Cam Newton világossá tette egy Mike Tolbert felé indított TD passzal. Később pedig még egy mezőnygól is belefért a végére a Párducoktól.

Mike Glennon és az offense ekkor összekapta kissé magát. (Elég későn.) És egy 81 yardos drive-ot követően, Tim Wright 10 yardos elkapása jelentett TD-t számunkra a meccsen. A mai napon az egyetlent. Az újonc Wright ma is remekül játszott. Öt elkapásából 48 yardot szerzett és 1 TD-t. Talán az volt Greg Schiano egyetlen értelmes edzői döntése idén, hogy ebből a srácból tight endet csinált. És mellette a meccs egyetlen pozitívuma pedig Darrelle Revis volt, aki ezúttal megnyerte a párharcot Steve Smith ellenében.

Ez már csak azért esett jól, mert a konditerem tükre előtt nem találni annyi beképzelt majmot, mint a carolina-i csapatban. Ezért Smith ma igen csendes volt, a maga kis négy elkapásából szerzett 42 yardjával. A mutogatás most elmaradt, nem úgy mint múlt héten a Rams ellen. Játszotta viszont az eszét helyette bőven Cam Newton, dehát valljuk meg őszintén meg is érdemeltük, hogy a pofánkba tolják ezt a szánalmas szereplést.

Azért 3-4 Buccaneer úgy döntött csinál is ma valamit. Sajnos egy csapat ennél több játékosból áll!

Továbbra is sajnáljuk Lavonte David-et, akihez a mai napon Mark Barron és Adrian Clayborn csatlakoztak, hogy mindent megtegyenek a győzelemért. Sajnos hárman kevesek voltak. És sajnáljuk a Tampa Bay szurkolóit, akik ezért a mérkőzésért pénzt adtak ki, hogy élőben megnézhessék. Sajnáljuk azokat a magyar szurkolókat, akik felkeltek fél háromkor ezt élőben megnézni. És sajnáljuk a Glazer családot, hogy még mindig nem rúgták ki valami különös oknál fogva a fatökű, edzőnek nevezett valamit a Bucs kispadjánál. Végezetül pedig, természetesen ellenünk fordulhatott öt év után, a Carolina mérlege pozitívba. Kíváncsi vagyok, hány csapat és milyen rekordokat dönt még meg idén ellenünk. Hány negatív széria tipródik sárba, illetve hányszor adjuk majd ki a hét támadó játékosát az AFC-nek és az NFC-nek, az ellenfeleink közül. És vajon mikor takarodik el Tampa Bay-ből végre a mindenre alkalmatlan Greg Schiano?

Nyugi srácok! Már csak 9 ilyen van hátra…

Kommentár nélkül…

És te kivel bunyóznál? / Beharangozó: Panthers vs. Buccaneers

Újabb hétvége, újabb mérkőzés. Csak lassacskán azt nem tudni mi értelme. Mármint annak, hogy például most beharangozót írok, az esetleges esélyekről, arról, hogy mit várhatunk a mérkőzésen, hogy utánajárok a két csapat múltjának, a Panthers előző heti teljesítményeinek.

A Bucs szurkoló kezd fáradt lenni, főleg a múlt heti teljesítményt látva. Ami minden oldalról nem kevés kívánnivalót hagyott maga után. Aztán hétközben a Bucs szurkoló megtudta, hogy kidőlt a támadóegység egyetlen normális “fegyvere”, a futó Doug Martin. A Bucs szurkoló szomorú lett. Aztán szépen végigolvasta Schiano egész heti nyilatkozatainak sorozatát, a 0-6-ról, Doug Martinról… és a Bucs szurkolót elfogta a hányinger, még mindig nem érti miért nem küldik el ezt a balfácánt. “Apu vérben forgó szeme vagyok” (Csak mert a héten volt a tévében a harcosok klubja is.) Talán merítsünk mi is ebből ihletet.

Ha most Tyler Durden megkérdezné: “Te melyik ismert személyiséggel bunyóznál?” Minden valószínűséggel Greg Schiano-t mondanám. Annyira haragszok a palira, hogy még nyolc hét után sem jönne le az IR listáról. Persze amikor ihletmerítésre gondoltam, nem feltétlenül ebből az aspektusból szerettem volna megközelíteni a dolgot. A filmben ugye Jack (Edward Norton) annyira megkattant semmit mondó életétől, hogy ha tudat alatt is, de teljesen újat kezdett. Maga mögött hagyta világi javait, és úgy döntött nem mások fogják meghatározni, hogy ő mennyit ér. Na valami ilyesmit kéne nekünk is csinálni. Megrázni magunkat, magunk mögött hagyni azt a 0-6-ot, és egy pofás kis mérkőzést produkálni, amikor 26. alkalommal is nekifeszülünk a Cam Newton és törülközője által vezetett Carolina Panthers alakulatának. Egy olyan mérkőzést szeretnénk látni, ami miatt megéri fent lenni egész éjszaka.

“0-7? Biztos vagy benne?”

Igen, ugyanis ez a mérkőzés magyar idő szerint péntek hajnal fél háromkor lesz. Ez a csapat idei első Thursday Night futballja, és egyben az utolsó is. A két csapat örök mérlege sajnos a Carolina felé billen 14-11 arányban. Azonban a tavalyi évben egyszer sem tudtak legyőzni minket a Párducok. A két csapat utolsó találkájára biztosan minden Bucs szurkoló emlékszik, hisz micsoda mérkőzésen győztük le őket hosszabbításban!

A tét egyik gárdának sem kicsi. A Panthers jelenlegi mérlege ugyanis 50%-os, és ha most nyerni tudnának, akkor egy olyan dolog történhetne velük, ami már 5 éve nem, ennyi ideje ugyanis először állhatnának pozitív mérleggel, ami valószínűleg egy erős lelki lökés lenne a Carolina játékosainak, és szurkolóinak egyaránt, a hátralévő szezonra. A Buccaneers csapatának pedig a tét nem kisebb mint a 0-7-es mérleg. Ugye ezt jövő évi 1/1 ide vagy oda, valóban nem akarjuk! Igazság szerint ettől függetlenül nem minket tartanak már megint az esélyesebb csapatnak. Captain Munnerlyn, a párducok cornerback-je, aki a múlt héten egy 45 yardos TD visszahordást mutatott be, interceptionből. Már nagyon rá van készülve a pozitív mérlegre.

Mindezek ellenére a Buccaneers nem csügged, és ami a legmeglepőbb, hogy a legpozitívabb hozzáállást Greg Schiano mutatja. Pedig lehet, hogy holnap ilyenkor, már 0-7-es mérleggel fogunk állni, öt év alatt másodszor is. Persze Schiano-nak már tök mindegy, és gondolom ezt ő is tudja. Valószínűleg már keresgeti az egyetemet ahova vissza fog menni dolgozni.

A Párducok támadóegységét továbbra is Cam Newton fogja vezetni. Akiről már mindannyian megtudtuk, hogy irányító létére tavaly például több yardot futott, mint a csapat ezen pozícióban játszó játékosai. El kell ismerni, hogy Newton remekül megtalálja a réseket az ellenfél védelmén, hogy hol tud pár yardot futva nyerni. Azonban a tavalyi évben Gerald McCoy (DT) megnehezítette a dolgát. Igazság szerint minden nagyképűség nélkül, McCoy tavaly egy kézzel verte a carolinai támadófalat. És nagyon nagy szerepe volt abban, hogy két mérkőzésen, mindösszesen 31 pontot tudtak szerezni a Párducok. Most azonban védőfalunk erősödött a tavalyi évhez képest. Egy nagyon tehetséges újonc nose-tackle-lel, Akeem Spence személyében. Valamint visszatért a sérüléséből, az idei pass rusht igen csak javító, Adrian Clayborn is. Ha ez önmagában nem elég ahhoz, hogy Cam Newton nehéz napokat éljen meg ma este, akkor még mindig ott vannak az idén remekül működő kiélezett blitzeink, melyeknek végrehajtásáért, a szinte minden meccsen remekül játszó Lavonte David, és a másodéves safety Mark Barron a felelősek.

“Hé haver! Nem láttad a türcsim?”

Ha már pedig a safety pozíció jött szóba, említsük meg, hogy sajnos Mark Barron csak limitáltan vett részt a héten, az edzéseken, Dashon Goldson pedig miután lesérült múlt hét vasárnap a Falcons ellen, térdproblémája miatt valószínűleg nem játszik ma este. Ha pedig így lesz, akkor a nemrég Tampába szerződött Kalcie McCray fogja őt helyettesíteni. Aki már a Dolphins színeiben sem tudott bemutatni egy darab szerelést sem, pedig mindegyik mérkőzésen játszott idén. Semmi vész, nálunk sem tudott, legalábbis szabályosat. A múlt heti teljesítménye egy 15 yardos büntetés, és egy personal foul volt. Ez is Schiano mester hatalmas agyát dicséri, valóban megérte Ahmad Black-et elküldeni, ezért a játékosért.

Bár Cam Newton előszeretettel rohangál a labdával, idén sok tekintetben fejlődött passzjátéka is, már 1331 yardot és 10 TD-t adogatott idén. Érdekes azonban, hogy a Párducok legtöbb yardot termelő játékosa a tight end Greg Olsen, és utána következik csak az első számú elkapó Steve Smith. Nem kérdés, hogy kit fog Darrelle Revis ezen a találkozón fogni. Múlt héten láthattuk, hogy mennyire nem adogatott Matt Ryan, Revis felé labdákat, helyette szívatta a ramatyul játszó Leonard Johnsont, és az újonc Johnthan Banks-et. Ryannel ellentétben azonban Cam Newtonról elmondható, hogy nem bízik második számú elkapójában, és előszeretettel keresi a labdával Steve Smith-t. Ha ez továbbra is így maradna, még esélyünk is lenne. De gondolom a Panthers edzői sem teljesen hülyék, és tisztában vannak vele mekkora tudásbeli különbség van az első és második számú cornerback-eink között. Ha ráadásul még a Buccaneers folytatja az idén annyira szeretett zóna alapú védekezést is, akkor megint rommá leszünk verve, ha pedig Schiano erre nem jön rá, arra megint csak nem lesznek szavak.

A Carolina futójátékáért az a DeAngelo Williams lesz a felelős, akinek 2009 óta nem volt olyan jó szezonja mint idén. 4,1 yardot tesz meg próbálkozásonként, ez az elmúlt három hétben azonban jócskán visszaesett ismét, 3,3-ra. Williams nem egy veszélyes játékos ezen a szinten, és nem hiszem, hogy a Bucs védelmének komolyabb gondot jelentene. Azonban ameddig labdát kap, Cam Newton pihenhet egy kicsit, hisz már megszokhattuk, hogy a Párducok támadóegységében ő végzi az oroszl… párduc munkát.

A 0-6 után is van élet, és ha pozitívan kéne szemlélni a világot, és meg kéne keresni a különbséget az első három és az utóbbi három vereségünk között, akkor bizony Mike Glennon javuló teljesítményében találnánk meg. Hisz ez lesz újdonsült irányítónk negyedik mérkőzése, és meccsről meccsre jobban teljesít. Egyre kevesebb labdát ad el, egyre több yardot passzol, és ami talán a legfontosabb, egyre több TD-t szerez. És bár korai még ilyet mondani, azonban mondjuk ki, ha Glennon tudna egy kiegyensúlyozott formát mutatni, a tipikus újonc hibái nélkül, akkor minden esélye meglehetne rá, hogy franchise irányító váljon belőle.

Az egyik legnagyobb támadófegyverünk idén, egyértelműen Vincent Jackson, Glennon elkezdte őt az elmúlt két hétben nagyon keresni passzaival, nem kis nyomást téve ezzel az elkapóra. Jackson idén már most 544 elkapott yardnál, és 4 touchdownnál jár. Ezek félelmetes számok, ha megnézzük, hogy második számú elkapónk Mike Williams eddig összesen 196 yardot gereblyézett össze. Jacksonnak tavaly hatalmas szerepe volt a Carolina elleni győzelemben, és reméljük nem lesz ez idén sem másként. Jacksonra ezúttal Josh Thomas és Captain Munnerlyn fognak vigyázni. De őszintén megvallva nem hiszem, hogy felügyelni tudják majd a kiváló fizikai adottságokkal megáldott elkapót. Aki ma este Doug Martin híján valószínűleg a mérkőzés egy kulcsfigurájává fog előlépni. Természetesen abban az esetben, ha Glennon tud majd felé passzolni, és itt talán el is érkeztünk a Carolina legveszélyesebb részéhez.

Sok múlhat Donald Penn-en, és a Bucs támadófalán…

A Carolina-i front seven ugyanis félelmetes egy jelenség. Olyan játékosokkal mint Greg Hardy, vagy Charles Johnson defensive endek, akik már 4-4 sack-et gyűjtöttek a szezonban. Vagy a linebackerek, Thomas Davis és Luke Kuechly, akik ketten együtt 97 szerelésnél járnak, Davis pedig nem mellékesen 3 sack-nél. És bár a Carolina jelenleg csak egy 50%-os mérleggel rendelkezik hat meccs után. Ezeknek a srácoknak köszönhetően egy bivalyerős védelemmel rendelkeznek. Erre a védelemre rendszerint készülnek is a csapatok. És bár a védőfalemberek odateszik magukat, a Carolina zsákolásainak többségét még mindig nem ők szerzik. Ez is bizonyítja, hogy a Panthers képes hatalmas nyomást rakni az ellenfél támadóegységére. És valljuk meg őszintén, a Carl Nicks-et is hiányolni kénytelen Bucs támadófal nem muzsikált túl jól az elmúlt pár hétben. Rengeteg büntetést kaptunk miattuk, és rengeteg alkalommal hozták nehéz helyzetbe irányítónkat, Mike Glennont.

A mérkőzésnek szintén egy kulcsmomentuma lesz, hogy a Panthers védőfalát és linebackereit mennyire tudjuk feltartóztatni a rohanásban. És Donald Penn vajon mennyire tudja majd visszatartani Hardy-t. Sokak szerint Penn a liga egyik leginkább túlértékelt játékosa, azonban tény, hogy kiváló blokkoló. Viszont fog ki ő is nehezebb mérkőzéseket, reméljük ez most nem lesz az.

Ma este az újonc Mike James lesz a kezdő futónk!

Ahogy arról a héten már beszámoltunk, Doug Martin sajnos kidőlt a sorból. Elveszítettük így egyik legjobb támadó fegyverünket. Érkezett azonban Bobby Rainey, viszont most kezdőként egész biztosan Mike James-t, az újonc running back-et láthatjuk majd. James egy egész értékelhető produkciót mutatott mind az edzőtáborban, mind az előszezonban. A múlt héten pedig majd egy félidőt játszhatott a Falcons ellen, amikor is 14 kísérletből, 45 yardot tudott megtenni. Az egészen biztos, hogy sem Glennonnak, sem James-nek, és Jacksonnak sem lesz könnyű dolga ma este, hisz statisztikailag a Panthers a legjobb csapatok egyike a ligában védekezés szempontjából. 13,8 pontot engednek mérkőzésenként, ezzel liga másodikok. És 302,2 yardot engednek meccsenként az ellenfélnek, ezzel a teljesítménnyel pedig a harmadik legjobb csapat a ligában. Ha mindehez pedig hozzárakjuk a Bucs támadóegységének idei teljesítményét, sajnos le is kell szűrnünk a konklúziót:

Attól, hogy Tyler Durden kemény csávó, a Bucs sajnos még 0-7-es mérleggel ébred holnap reggel a papírforma szerint. Azonban ne felejtsük, csak pozitívan! Ez az NFC South egy rangadója, ráadásul Thursday Night Futball, ezért bármi megtörténhet!