FA kitekintő: Defense

0205_2_greghardy

A Super Bowl láz előtt íme itt a folytatás! Ezúttal a védelem kerül terítékre.

Amíg a támadók oldalán, mint azt olvashattátok is, túl nagy tennivaló nincs, addig a védelem oldalán annál inkább. Persze az új stáb színre lépése kissé átrendezi a dolgokat, s tulajdonképpen még azt is csak fél szavakból ismerjük, mi is Mike Smith igazi elképzelése. Volt ugye utalás arra, hogy egy 4-3, 3-4 kombó alapfelállást próbál megvalósítani csapatunk. Mivel eddig standard 4-3 alapfelállásban játszottunk, a 3-4 tekintetében van bőven lyuk a keretben. Nézzük kiből gazdálkodunk és kik lehetnek a célpontok!

Defensive end. Jelenlegi keret: George Johnson, William Gholston, Howard Jones.

Elég szűkös, s azt sem mondhatni, hogy elit. Sőt! Itt valamit tenni kell!

A piac: Lesznek természetesen az idén top játékosok, akik jó passzsiettetők, ugyanakkor igen borsos lesz az áruk. Ilyen Olivier Vernon (Dolphins), Greg Hardy (Cowboys), Bruce Irvin (Seahawks), és ide lehet sorolni Von Miller-t (Broncos) és Tamba Hali-t (Chiefs) is. Utóbbi kettő azért eddig 3-4-es OLB-ként játszott és Hali sem az a pattanásos tinédzser már.

Ha Jason Pierre Paul-nak nem lett volna az a tavalyi balesete, akkor most ő vinné a pálmát. Igaz akkor feltehetően hosszabbít vele hosszú távra a Giants. Akárhogy is, így ujj nélkül már nem az az igazi mindent megérő prospect.

Vannak alternatív lehetőségek. Ide lehet sorolni azt a Wallace Gilberry-t (Bengals), aki egyrészt egyszer már megfordult Tampában, másrészt dolgozott új védőfal edzőnk keze alatt is. S nem is olyan rosszul. Ezen a poszton meg lehet még talán említeni Derrick Shelby-t (Dolphins) és Robert Ayers-t (Giants), azonban egyikük sem az az igazi rombológép. Véleményem szerint nagyjából ennyi az érdekes lehetőség a piacon defensive end poszton.

Defensive tackle. Rendelkezésre áll: Gerald McCoy, Clinton McDonald, Akeem Spence

Ez is elég szűkösnek néz ki! Egy sérülés és annyi!

A piac: Ha 3-4-es alap felállásban gondolkozunk, mindenképpen szükséges lesz a keretbe igazi nose tackle. Persze lesznek ilyenek a piacon, bizonyára elég drágán. Ilyen lesz Damon Harrison (Jets), Haloti Ngata (Lions), Ian Williams (49ers). Minden valószínűség szerint olcsóbb lehetőség lesz Athyba Rubin (Seahawks) és Steve McLendon (Steelers)

Persze ha 4-3 ban gondolkozunk vannak itt még igen jó játékosok. Többek közt Malik Jackson (Broncos) akinek azonban állítólag a Super Bowl után eltökélt szándéka, hogy hosszabbít jelenlegi munkaadójával. Aztán van még itt nekünk egy Muhammad Wilkerson-unk (Jets) és egy Nick Fairley-nk (Rams).

Linebacker. Jelenlegi keret: Lavonte David, Kwon Alexander, Bruce Carter

Lényegében a kezdő megvan. Azonban a mélyítés itt is nagyon fontos lenne, mert a sok egyébként rosteren lévő tölteléket én nem igazán sorolom az 53-as keretbe.

A piac: Igazi top játékosok lesznek ezen a poszton Brandon Marshall (Broncos) és Derrick Johnson (Chiefs). Jó évet produkáltak még: Danny Trevathan (Broncos), Rolando McClain (Cowboys) és az én egyik kedvencem itt az idei linebacker piacon, Tahir Whitehead (Lions). Persze nem jönne rosszul a Danny Lansanah-val történő szerződés hosszabítás sem. Esetleg a speciális egység kedvéért visszacsábíthatnánk a Pats-től Dekoda Watson-t.

Safety. Jelenleg kerettag: Major Wright.

Bizony! Ennyi! Mert bár ott van Gerod Holliman és Kimario McFadden, a két draftolatlantól fogalmam sincs mit várhatunk. Gondolom nem túl sokat.

Persze ez a pozíció sem kivétel. Itt is lesznek top játékosok, drágán. Eric Berry (Chiefs), Eric Weddle (Chargers), George Iloka (Bengals). S esetleg ha nem lenne már 32 éves ide lehetne sorolni Reggie Nelsont-t (Bengals) is.

Van azonban még választék! Hová tovább az a Mark Barron, akit Lovie száműzött St. Louis-ba és ott főleg linebacker-t játszott a tavalyi évben. Vagy az egyik személyes kedvencem, Tonny Jefferson (Cardinals), aki bár draftolatlanként került a ligába, úgy gondolom tisztesen helyt állt. Tavaly is volt a neve mögött 2 interception és 5 levédekezett passzkísérlet. A kicsiny szépséghiba, hogy ő RFA státuszban van. Vannak aztán itt egy elég kiváló safety-k, akik esetleg olcsóbban is megszerezhetőek. Ők Isa Abdul-Quddus (Lions) és Tashaun Gipson (Browns). Utóbbinak a tavalyi éve egy sérülés miatt gyengébbre sikerült, azonban 2014-ben igen kiválóan teljesített. S van még itt egy Dwight Lowery (Colts), aki indianapolisi kitérője előtt, jelenlegi stábunk vezetőinek a keze alatt dolgozott a Falcons-nál.

Cornerback. Keret: Alterraun Verner, Johnthan Banks, Jude Adjei-Barimah

Hát, ez sem túl bő!

A legjobb cornerback-ek a piacon név szerint: Janoris Jenkins és Trumaine Johnson (mindkettő Rams) valamint a friss sztár Josh Norman (Panthers), akitől azonban óva intenék mindenkit!

Jó nevek még a szakmában Sean Smith (Chiefs), Leon Hall (Bengals) és Prince Amukamara (Giants). Persze itt van “Pacman” Jones (Bengals) is, azonban a Steelers elleni playoff mérkőzésen mindenki előtt világossá vált, hogy csapattársával, Burficttel együtt az idegbetegek népes táborát gyarapítja.

Jó képességű játékosok még itt Patrick Robinson (Chargers) és Morris Claiborne (Cowboys). Azonban mindkettő esetében van, ami erős megfontolásra késztesse az embert. Előbbinél az, hogy valahogy sehol sem sikerül igazán bizonyítania, utóbbinál pedig a sérülékenység.

Ezen a poszton van nekünk is egy lejáró szerződésű játékosunk, nevezetesen Sterling Moore, akinek most volt a születésnapja. A stáb meglepi őt egy szerződés hosszabbítás ajándékkal? Ezt természetesen nekünk nehéz megjósolni.

Mint láthattuk a védelemben van tennivaló bőven. Itt aztán elkél az erősítés. S még az is lehet, hogy a draftot is erre kell felhasználni!

FA kitekintő: Defense” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Én nagyon kíváncsi leszek a Koetter – Licht féle FA piaci játékospolitikára megmondom őszintén. Pl., hogy meg merik-e környékezni a balhés Hardy-t. Vagy, hogy adnak-e nagy összegű szerződést. Vagy maradnak a potompénzes kiegészítő embereknél és megpróbálnak a draftról építkezni. Ahogy azt tavaly a Smith – Licht páros elkezdte… érdekes lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s